Táltos barlang

(A cikk nem saját)







MAGYAR TÁLTOS BARLANG ECUADORBAN

Móricz János felfedezése

a dél-amerikai, magyarul beszélő indiánokról

Hary Györgyné (1977)

A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15,000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve. Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kőszerszámokat találtak olyan őslényekkel együtt, amelyek már több mint 40,000 éve kihaltak. Az USA hírügynökségei a hírt világgá röpítették.

Móricz János, magyar testvérünk, akkoriban Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul (!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tőlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él. Móricz felfedezéseit senki nem tudta cáfolni, ellenben a spanyolok részéről, politikai és gazdasági okokból súlyos támadásoknak volt kitéve.

Felfedezései igen nagy horderejűek. Annyi bizonyos, hogy a sok évezredes sötétségbe burkolt őstörténetből, a magyarság ősi múltja fényesen fog felragyogni, a világ összes népe előtt. Az 1900-as évek elején a tankönyvekből, napi sajtóból, szakkönyvekből köztudomású volt, hogy az Amazonas őserdeiben olyan fehér indián törzsek élnek, amelyeket még alig tudtak megközelíteni, így ez a vidék sok meglepetéssel kecsegtette a kutatókat. Íme itt a meglepetések egy szelete.

Az 1920-as években több híradás is érkezett, hogy a Dél- és Közép-Amerikában dolgozó magyar mérnökök és munkások, a helyi indián munkásokkal magyarul beszélgetnek. A II. világháború után az itt letelepedett magyar emigránsok egy része ezt komolyan véve, alaposabban utánajárt a dolognak. Ezek egyike volt Móricz János, aki a 60-as években Ecuadorban kezdett kutatni. Itt három indián törzs, a Cahari, a Mochica és a Puruha tagjaival magyarul beszélt. Ezen felbuzdulva régészeti és levéltári kutatásokat végzett, s többek között 10 ezernél is több magyar azonos térképészeti és családnevet gyűjtött össze. Kutatásai eredményeként az egyik argentin egyetem történelmi tanácsosnak nevezte ki.

Elsősorban Ecuadorban kutatott, aminek a fővárosa Quito. A város a nevét a régi Quito birodalomról kapta. Ez eredetileg Kitus-nak hangzott. (Kit=Két, Us=Ős, tehát a Két Ős Birodalma) Itt a Kitus birodalomban, a Csendes-óceán partján, az ötezer méternél is magasabb Kordillerák (Andok) hegyei között, az Amazonas medencéjéhez tartozó, őserdőkkel borított lapályok titokzatos és mesebeli tájain laknak azok az indián törzsek, amelyek közül néhányan ma is beszélik ősmagyar nyelvünket. Móricz kutatása alapján quitói Institutio de Antropologia y Geografia megállapította, hogy a spanyol önkény által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Ennek nyomai világosan mutatkoznak a családi és földrajzi nevekben, jóllehet a spanyolok erőszakos nyelvcserét hajtottak végre.

A még magyarul beszélő törzsek - köztük a Cayapak, a Salasaca (Zala-szaka, több ősi forrás a szkítákat, szaka-ként nevezi meg.)
- pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=ős, cu=kő, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke és még sorolhatnánk.

Mutatóba néhány, magyarral megegyező név: Tanay, Damma, Taday, Mór, Momay, Mansy, Pil, Béla, Uray, Zillahi stb. Zuay tartomány egyik ősrégi helysége: Pest. A régi Kitus birodalom területén halomsírok (kurgánok) találhatók, bennük trepanált (lékelt) koponyák. A régészeti leletek között fokosokat találunk, és a magyar koronázási jogar és országalma hasonmását. Móricz szerint is: ez a kettős keresztet hordozó aranyalma, tulajdonképpen a földgolyót jelképezi.

Dél-Amerikában, de főleg Ecuadorban nagy lelkesedéssel fogadták e felfedezéseket. Valósággal ünnepelték, mivel a lakosságban, a spanyol hódítók erőszakos uralma sem tudta teljesen kiirtani a régi múlt emlékeit. A hivatalos körök leellenőrizték Móricz nyelvészeti és régészeti adatait, s azokat megbízhatónak találták. Elhatározták, hogy ebből egy hatalmas nemzetközi "ügyet" csinálnak, sürgetve az amerikai földrész történelmének reverzióját. A tervek szerint az ENSZ-hez akartak fordulni.

A további kutatások során Móricz, az ecuadori ősrengetegben, az ottani indiánok segítségével felfedezett egy hatalmas barlangrendszert. A barlangok egyikében valóságos múzeumra bukkant. Aranylemezekre vésett, rovásos könyvtárat, szobrokat, kulturális emlékeket talált itt. Ezt a barlangot, Táltosok Barlangjának nevezte el. Szerinte az őslakók ide hordták össze, mintegy óvóhelyre, a spanyol hódítók által veszélyeztetett kincseket. Móricz állítja, hogy az Andok hegység keresztül-kasul át van szőve barlangokkal és járatokkal. Ezeken közlekedhettek az őslakosok. Az argentin elnök és az ecuadori vezérkar meg akarta őt bízni egy kutató expedíció vezetésével, anyagi, technikai eszközöket ajánlva neki. Ez azonban csak terv maradt.

Időközben a nagy befolyású mormon "egyház" vezetői is bekapcsolódtak az ügybe. Ez az egyház roppant vagyonnal rendelkezik, aktív terjeszkedési programmal lép fel az amerikai államokban. Az egyház vezetői elmondták, hogy minden olyan kutatást támogatnak, amely az emberiség és a vallás eredetének tisztázását segíti elő. "Önzetlen" támogatást helyeztek kilátásba, csak azt kérték, hogy az aranylemezek tartalmát ők fejthessék meg.

Ezután 1967. szeptember 7-én, Móricz János egy nagy sajtókonferencián, a lapok, rádió és televízió riportereinek ismertette eredményeit. A több órán át tartó konferencia rendkívül lelkes hangulatú volt. Úgy látszott, hogy egy világraszóló szenzáció indul útjára, de ehelyett néma csend és mellőzés követte a konferenciát. Egyetlen hír sem jelent meg róla. Ellenben a mormon egyház főemberei továbbra sem hagyták békén Móriczot, folyamatosan unszolva, hogy árulja el nekik a barlang helyét.

Az agresszív viselkedésből kiderült, hogy nem egy hívő egyházról van szó, hanem egy világhatalomra törő szervezet áll mögöttük. Kincskeresés és egyéb célok ösztönzik őket. Móricz ekkor elhatározta, hogy a barlang titkát nem adja ki. Meggyőződött arról, hogy a barlangok feltárásának még nem jött el ideje, ezért előbb az amerikai földrészre került magyar nyelvű törzsek odaérkezésének rejtélyét akarta feltárni, illetve a tényt gyakorlati módszerrel bizonyítani.

1970. május 28-án az ecuadori óceánpartról vízre szállt, a Móricz elképzelései szerint készült, balsafa tutaj, rajta négy fiatalember. Móricz a partról rádió adó-vevő irányította őket. A tutaj 159 nap múlva október 4-én megérkezett Ausztráliába, Sydneytől nem messze. Itt bevontatták a nagy szenzációt keltő világjáró balsafa tutajt. (lásd: Magyar Ifjúság 1970. 50. szám)

Móricz feltételezése az, hogy a magyar nyelvű törzsek nyugatról érkeztek, vízi úton Dél-Amerikába. Ezt bizonyítják különben a csendes-óceáni és kelet-ázsiai földrajzi nevek is. Vámos Tóth Bátor, Hawaii-n élő emigrált földrajzszakos tanár a Hawaii-szigeteken 50 magyaros földrajzi nevet írt össze. A szigetvilágban pedig olyan neveket talált, mint pl. a Balaton menti Aliga, Kiliti, Lelle stb. Térképekkel igazolta, hogy Indonéziában minden negyedik, az Indus völgyében pedig minden harmadik földrajzi név magyar.

Az amerikai őslakosság hovatartozósága ill. bevándorlása kérdésében fontos adatokat szolgáltatnak az ún. Kland-tekercsek. 1967-ben Mexico City térségében húsz méter vastag lávatakaró alatt, kőládában lévő sértetlen írott tekercseket talált egy USA támogatást élvező régészcsoport. A C14-es vizsgálat 21,000 évben állapította meg a tekercsek korát. Azóta megfejtették ezeket, s kiderült, hogy azok a sok ezer évvel ezelőtt elsüllyedt MU történetét, műveltségét, viszonyait írják le. Az egyik munkatárs, Tony Earl, megírta az ásatások lefolyását és eredményeit a 'Mu Revealed' c. könyvében. A nagy érdeklődést kiváltó mű ma már valószínűleg nem kapható.

A fenti szöveget adatok és kéziratok nyomán összeállította: Hary Györgyné (1977)
----------------------------

(.......................)a komoly tudósok, mar magyarul tanulnak, mert ok mar felfogtak hogy sok mindent - úgy az egyiptomi hieroglifakat is - csakis magyarul lehet megfejteni. Ez viszont nagy előrelépés.

Hát ez természetes! A magyar nyelv s az érdekelt nyelvek ismerete nélkül eleve kizárt a komoly kutatás ez ügyben! Az alább említett konferencián résztvevő japán Ikeda Tetszuro magyarul kitűnően beszélő kyotói egyetem professzora azt furcsállotta, hogy a finnugorista nyelvészet magyarországi művelőit úgy oktatják,, hogy a finnugrisztika mellé nem kapnak és nem kaptak egyszersmind altajisztikai képzést is. Japánban a kettő magától értetődően párhuzamosan zajlik.

Igen előrelépés: mert legalább lehet hallani ezekről az elméletekről, hozzá lehet jutni kiadványokhoz, ami eddig lehetetlenség volt. Kutatások ezirányban mindig is voltak - erre utal többek között az általad idézett levele egy japán professzornak -, csak éppen a hivatalos politikai vezetésektől irányított hivatalos tudománypolitika nem támogatta/támogatja az ilyen irányú törekvéseket - ez így volt a múltban, így volt a közelmúltban és így van a jelenben is -, s ha mégis valakinek sikerült hangot adnia a kutatások eredményeiről mindent elkövettek annak titokban tartására. Ha ma már intézményesen titokban tartani új kutatási eredményeket, hipotéziseket már nem lehet, akkor kerékkötőkként vagy gúnyolódókként lépnek fel. Ez ismert minden korban.

Itt vannak pl. a napjaink hazai őstörténet kutatói, akik oktatnak is a hazai egyetemeken is, de sem az egyetemek, sem a Magyar Tudományos Akadémia nem támogatja a kutatásaikat, holott erkölcsi kötelességük lenne, mint ahogy más országokban történik. Ezirányban foglalkozó komoly kutatók kénytelenek Kft. Keretben dolgozni: A Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft.-ről van szó, amely Kőrösi Csoma Sándor szellemében tevékenykedik, amelynek periódikuma a "Turán", a magyar eredetkutatással foglalkozó tudományok lapja. A napokban kaptam kézhez a (XXIX.) Új II. évfolyam 1999. december - 2000. januári számát, amelyben 1999. őszén megtartott "Keleti gyökereink" három napos (okt. 29-31) Nemzetközi Konferencia anyagának a felét publikálták - a következő számban a fennmaradókat, de ez még nincs a birtokomban -.

A konferenciát az említett Kft., valamint a Magyarok Világszövetsége társrendezésében a nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával Budapesten tartották meg, a fővédnök Dr. Hámori József e minisztérium minisztere volt. Harminc előadó vett részt (japán, kínai, dagesztáni, holland, német, felvidéki, erdélyi és magyar kutatók). Ez a konferencia olyan fórum volt, ahol szakdiplomás és amatőr kutatók egyaránt megoszthatták kutatásaik eredményeit. Az előadások többségéből és az azokat követő vitákból az kerekedett ki, hogy az ősmagyarság nem pusztán "életforma-rokonságban" állhatott bizonyos altáji nyelvcsaládokhoz tartozó népekkel és akár a vitatott nyelvű hunokkal.

Kurucz Gyula a köszöntőjét ezekkel a szavakkal indította: "Minden népnek joga van az álmaihoz. S ha a puszta tudomány ezekkel ellentéteset állít, kutatni kell a hagyaték és a tények ütközésének okait. Ezer éve rebesgetik a magyarok a hun rokonságot, a székelyek Attila utódainak tartják magukat, csendben fölnézünk a Tejútra s hallgatunk, mert mindezt látszólag semmi sem igazolja. A kínaiak a "nagyobb családhoz tartozónak" vélnek minket, a japán-magyar baráti társaságok tenyésznek, mint a gomba, a dél-koreaiakkal genetikai szálak fűznek össze.

Mindebből csupán a finnugor rokonság adatolt - kedves, északi testvéreket nyertünk ezáltal az idők végtelen távolából. De csupán ezt az egyetlen nyomot kutatták végig, keresztbe -kasba - és nem tudjuk, 2-3000 éve miféle nyelvcserék, keveredések mentek végbe Ázsiában. Valamiért mintha nem akarnánk tudni, valakik nem akarnak tudni, tudatni. A tudományos akadémián létezik őstörténet kutatás, de magyar őstörténettel senki sem foglalkozik.

Miért?

Azt meg kell jegyezni, hogy mint mindenütt a világon - bármiféle okból, legfőképpen szakmai irigységből, féltékenységből és - miért is ne, szakmai korlátoltságból -, egyes szakkutatók lenézik az ún. "amatőr" kutatók munkáját - a legelső kutatók, közül is, akiknek sokat köszönhetünk, sokan voltak ún. "amatőrök" -komolytalanoknak, tudománytalanoknak stb. nevezve őket. Holott a tudomány sem egy állandó, örökkévaló disciplina. Sok minden körülménytől függenek az eddigi elfogadott eredmények, s az újabbak... Hány korábbi hivatalos elmélet megdőlt, amit megdönthetetlennek tekintettek! S a tudomány így haladt előre s hány ártatlan emberáldozatba került!

Ha görcsösen ragaszkodunk az eddigi hivatalos álláspontokhoz, eleve ellenségeskedve és elutasítva az újabb hipotéziseket, akkor a megismerésben sosem lépünk előbbre. Ha pedig, ha bizonyos feltételezések már évszázados múltakra is visszavezethetők a világ több pontjáról is egymástól függetlenül egyazon vagy hasonló következtetésekre jutottak, akkor ott csak kell lennie valami alapnak, s gúnyos, fölényes elutasítás helyett komolyan rá kellene irányítani a figyelmet már csak azért is, hogy jogosan meg lehessen cáfolni, avagy mellette állást foglalni! Eddig csak kigúnyolták, kinevették az ilyen irányban kutatókat, azzal dobálóztak, hogy minden alap nélküli állítások ezek s a nyugaton élő magyarok kutatók negatívumaként kezelték s ítélték meg.

Itt van pl. Fodor István ezzel kapcsolatos 1975-beli megállapítása - csakhogy érdekes módon a bennfenteseken kívül egyszerű érdeklődő nem férhetett hozzá ezekhez a munkákhoz: "A sok irányzatot képviselő "amatőr" őstörténészek közös tulajdonsága, hogy nyelvünk finnugor rokonságába nem nyugszanak bele, hanem különféle nyelvekkel (görög angol, japán, sumér, óegyiptomi, stb.) hozzák azt rokonságba, természetesen "mindennemű tudományos megalapozottság nélkül". "Könnyen szárnyaló fantáziájuk" aztán, minden nehézséget áthidalva, az ősmagyarság művének tartja a régi civilizációk szinte minden
alkotását, s rokonságba hoz bennünket a föld majd minden nemzetével. No persze csak az előkelőbbekkel. E "torzszülött" elméletek létrejöttét sokféle indíték magyarázza. Lehet ez egyszerű "tudálékosság" vagy "túlburjánzott nemzeti büszkeség". Ezek közé tartozik a ma legfelkapottabb, ún. sumér-elmélet, amely elsősorban az emigráns magyar történészek körében örvend nagy népszerűségnek. Ők a magyar nyelvet az i.e. 3. évezredben élt mezopotámiai sumérok nyelvével rokonítják, s természetesen magukat a sumérokat is ősmagyaroknak tartják. Elgondolásaik éppoly "zavarosak és tudománytalanok", mint elődeiké, meghökkentő felfedezéseik "jóízű derültségnél" egyebet aligha válthatnak ki."

Hát akkor derüljünk, ui. Mario Alinei olasz etruszkológus professzor nem nyugati magyar emigráns s most megjelent könyvében ("Etrusco, una forma arcaica di Ungherese" /Az etruszk, mint a magyar egy archaikus formája/: ) többek között ezt mondja részletes példákkal linguisztikai, szemantikai magyarázatokkal ellátva, pl. a sok közül: "AIS, EIS és továbbképzett változatai 'isten, istenek': a fogalmat a szövegmagyarázó etruszkológia alapítói már lefordították... A magyar mint olvasó-kulcs csak még újabb bizonyítékokat sorakoztat fel és lehetővé teszi a szemantikai fejlődés felállítását. A magyar "is" alapról van szó az "ős" antik variációja(..."ősök"...), majd innen tovább formálódik a ... "t"-vel és az "n"-nel "isten"-né/"istennek"-ké (EWU) Az "ős" legrégibb elődei: "ese, euse, isedi, vsu, isemucut,, uus, ez", az "isten" legősibb formái: "isten, üsten, esten, ësten, steen (EWU)..."

Vagy ne szóljunk arról a tényről, hogy a "Keleti gyökereink" c. tudományos nemzetközi konferenciát a hazai finnugorista - más országokból voltak jelen meggyőződéses finnugristák!!! - nyelvészek határozottan bojkottálták: a meghívás ellenére sem jelentek meg a háromnapos rendezvényen. Kérdem én: miért kell távolmaradással tüntetni? Aki valóban intelligens, az meghallgatja "az ellenfelet s annak érveit", már csak azért is, ha megvan győződve tézisének szilárdságáról, akkor az új hipotéziseket játszva megcáfolhatja. Csak a szűk látókörűek viselkednek így s ezzel is bizonyítván, hogy mégiscsak van valami, ami ingatag a most közismerten elfogadott elméletben, de nincs meg a megfelelő felkészültségük és érvük, hogy rácáfoljonak, s megvédjék a sajátjukat.

Mert, aki biztos a tudományában, az nem marad távol gyáván, hanem bátran kiáll mellette! A külföldi finnugoristák jelenléte jeles példa arra, hogy lehet különböző tudományos nézeteket méltó módon konfrontálni, anélkül, hogy gyaláznák az ellentéziseket valló kutatókat, s azok munkáit!...

S ami fontos, hogy nemcsak egyfelé kell kutatni s csak a lerágott csontokat szopogatni, hanem másfelé is, már csak azért is, hogy még biztosabbak lehessünk a már elfogadott elméletben, ami egyáltalán nem 100%-osan megnyugtató, mert ott is vannak megválaszolatlan kérdések vagy más vonalon keresni az eredetünkre vonatkozó választ. S amíg sok a sötétség, a hiány a történelmünkben, addig csak keresni-kutatni kell mindenféle irányban, s nem szemellenzősnek lenni, hogy egyre közelebb kerülhessünk történelmünk, eredetünk teljes megismeréséhez. Mint ahogy a cseperedő gyermek nyiladozó értelme is igényli a választ, hogy ő hogyan is született, honnan származik, úgy a népünkre is érvényes.

S bizony megnyugtató válaszaink nincsenek még most sem. Abba nem nyugodhatunk bele, ahogy a történelem könyveink kezdték/kezdik: "A magyar nép történetének első szakaszát, a magyar őstörténet korszakát sűrű homály fedi..." Éppen ezért kell tovább kutatni s más irányokba is, hogy az a homály minél ritkább legyen, s végül teljesen szétoszoljon s fény derüljön mindenre, ami népünk eredetét, őstörténetét illeti. Nagyon fontos tehát szem előtt tartani, hogy a lezáratlan, vitás kérdések tudományos eredmények, valóságos őstörténeti problémákat hoznak felszínre, s ez figyelmeztetés arra, hogy az eddigi ismereteink még nagyon is elégtelenek, új módszereket kell keresni és többféle irányban kutatni!...

(...................)
----------------

Részlet, Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz.

".....Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar. A "Felkelő Nap" birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem "karma" messzire sodort el. Faji kiválóságuk elismerve érkeztünk meg annak idején Budapestre magyarul tanulni a bölcs Imaoka Gyuicsiro vezetése alatt. Harminc év elteltével meg kell állapítanom a következőket:

1) Igaz magyar történetírás sem a Habsburgok alatt, sem a Horthy korszaka alatt nem létezett. A Habsburgok saját érdekükben megsemmisítettek mindent, ami ősi eredetre utal. A Horthy korszak idején ( a Teleki Pál Intézet) saját nevelésű céhbeli tudósai Hómann Bálint vezetésével "átértékelték" a magyar történelmet a római katolikus egyház és a Habsburg ház javára.
2) A valóságos faji mítoszok alapján dolgozó történész ebben a gárdában nem létezik, mert hogy is értékelnék azok a mítoszok erejét, igazságát, akik saját Nemzeti Krónikájuk hitelét is lerontották?

Miután azonban a magyar nemzet, faj és nép a történelmi kutatás szempontjából csak olyan elbírálás alá kell hogy essen, mint a többi nemzet, faj és nép, kérdezem Önöktől kedves magyar történész kortársak, miért hivatkoznak mindig saját fajuk kérdéseiben a hitleri anomáliákra? Miért nem hivatkoznak a "biblikus Izrael" faji hasonlatosságokra? Izrael faj, nép és nemzetség, tehát ugyanúgy a magyar, japán, görög, arab is faj és nemzetség. De miért nem oldják meg végre Önök -magyar tudósok- a Bibliában hemzsegő magyar elnevezések, nevek, földrajzi helyek kérdését? Innen messziről jobban látszik az igyekezet is meg a hamisság is.

Valóban, a magyar fajta igen elkeveredett már. A "magyar" történelemírás tudósai is ilyen kevert vérűek. Van német-magyar, szláv-magyar, román-magyar, izraelita-magyar keveredésű történelem tudós is. Érdekes kívülről megállapítani azt, hogy ezek egyike sem az igaz magyar történelmet kutatja, hanem a németek, szlávok, románok, izraeliták javára akarják a magyar történelmet elferdíteni. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen kérdést szeretnék intézni ezekhez a kartársakhoz, és rajtuk keresztül minden magyarhoz. Nevezetesen: Miért van az, hogy a világ egyetlen nemzete a magyar, amelynek a származását, történelmét elhomályosítani igyekszenek? Kik állnak e mögött az elhomályosítás mögött?