Mi nem akarva akarunk. Egyik kezünkben fáklya, amivel utat akarunk mutatni az ismeretlen sötétségében, a másikban... távirányító. Kikapcsolódunk. A kanapéból nézzük a fejjel lefelé állított tévét. Mi ellen-tévénézők vagyunk. Ha a riporter szerint robbantottak Irakban, akkor az ellen-tévénézők ennek a tagadását hallják: Nem robbantottak. Ez is egy szubkultúra, erre is lehet pórázt aggatni, elég a megfelelő híreket vagy ellenhíreket leadni. Az ellen-tévénéző úgy válik birkává, hogy ezt nem veszi észre. Ugyanaz a karám, csak tágabb kerítésekkel. Mi ellenbirkákként a birkák közt ellenbégetünk, miközben a juhász minket néz. Ő tudja, hogy a világ nem fekete-fehér, és az igazság nem a megbízhatatlan forrás örökös ellentéte.
Lőn világosság!-nyilvánvalóvá vált, hogy a sötétség létezik, míg a fény hiányát nem viszonyíthattuk semmihez, mert a fény ideája nem alakult ki bennünk. Ismerni hiszünk egy gonoszt, és minden megnyilvánulását annak vesszük, lévén bennünk ők csak feketék, és naívan hisszük, hogy a tetteik ellentéte a jó. Pedig millió idea építi fel őket, ennek az ellentéte nem a jó. Az ő ideáik összetettebbek, mint a mieink, így létrehozhatnak olyan ellen-ideát, ami nem önmaga ellentéte, annak csupán a látszata-egyben a fejlett ideák birtokosának csatlósa. Ez a mi bajunk. Tehetetlenek vagyunk, mert határaink szűkebbek, az ideáink fejletlenebbek, így pedig ki vagyunk szolgáltatva. Bégethetünk, hihetjük a monoton beee-t igazságnak, akár megoldásnak, nem válik azzá.
Fáklyát fogunk, fényt viszünk új területekre. A baj csak az, hogy az új terület csupán az újdonság illúziója. Az ösvényt, amit mi hittel követünk, már kikövezték. Szakadékba visz.
Tárgy: Másként birkák 
